Önkéntes Roadshow

 

2011 az Önkéntesség Európai Évében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felkérésére az Önkéntes Központ Alapítvány és az Önkéntes Centrumok idén nyáron turnézva hívják fel a figyelmet országszerte az önkéntességre játékos, interaktív programokon keresztül.

 

Az interaktív roadshow célja, hogy a látogatókkal közösen, helyben végezhető kreatív önkéntes tevékenységek révén játékos formában ismerkedjenek meg az önkéntességgel.

 

Az Önkéntes Roadshow országszerte nagysikerű fesztiválokon és rendezvényeken bukkan majd fel.

Az Önkéntes Roadshow különböző állomásaira ellátogat Gizi és Jenő, a két próbababa is, akik tavaly tavasszal azt tűzték ki célul, hogy 2011 végére „igazi” önkéntesekké válnak. Gizi és Jenő beszélget majd a programokra látogatókkal az önkéntességről és annak fontosságáról.

Kiállítás az Önkéntes Naptár képeiből, gyógynövénnyel töltött illatpárna-varrás, babakészítés, jelvénynyomás várja többek között az érdeklődőket., továbbá rajzolhatnak képeslapot az önkéntességről , amit elküldhetnek barátaiknak, próbára tehetik tudásukat az önkéntesség-totón, üzenhetnek zsebes paravánon, illetve videó felvételen keresztül ismerőseiknek és az interneten böngészőknek

Az önkéntesek által elkészített illatpárnákat és babákat minden helyszínen egy-egy helyi gyermekintézmény fogja megkapni.

 

Önkéntes Roadshow állomásai

  • július 08-09.: Halas napok, Tiszafüred

Contact Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálat  (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkéntes Centrum)

 

  • július 15-16.: Utcazene fesztivál, Veszprém

Kör Alapítvány, Csalán egyesület (Veszprém Megyei Önkéntes Centrum)

 

  • Július 30-31. XV. Nógrádi Nemzetközi Folklór és Gasztronómiai Fesztivál, Bánk

KÜSZI Nonprofit Kft. (Nógrád megye)

 

  • augusztus 05-06., Ördögkatlan Fesztivál, Nagyharsány

Nevelők Háza Egyesület (Baranya Megyei Önkéntes Centrum)

 

  • augusztus 13-14.: XII. Középkori Forgatag Diósgyőr Várában, Diósgyőr

Szikra Alapítvány az Önkéntesek Munkájának Támogatására (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkéntes Centrum)

  • augusztus 20., Kenyérünnep, Nyíregyháza- Sóstógyógyfürdő, Sóstói Múzeumfalu

Szocio East Egyesület (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkéntes Centrum)

 

  • augusztus 24-25.: Hírös Hét, Kecskemét

Európa Jövője Egyesület (Bács-Kiskun Megyei Önkéntes Centrum)

 

  • augusztus 27-28.: Savaria Karnevál, Szombathely

Hegypásztor Kör és Herényi Kulturális és Sportegyesület (Vas Megyei Önkéntes Centrum)

 

  • szeptember 03-04.: Belvárosi Szüret, Zalaegerszeg

Zalai Falvakért Egyesület (Zala Megye Önkéntes Centrum)

 

  • szeptember 10-11.: Céhek Fesztiválja, Győr

United Way Kisalföld Alapítvány (Győr-Moson-Sopron Megye Önkéntes Centrum)

 

  • szeptember 17: Eger ünnepe, Eger

Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezet (Heves Megyei Önkéntes Centrum)

 

  • szeptember 24-25.: Első Somogy megyei 24 órás vetélkedő „Aludj máskor!”, Nagybajom

Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezete (Somogy Megyei Önkéntes Centrum)

 

  • szeptember 27-28.: Csabai Garabonciás napok, Békéscsaba

Béthel Alapítvány (Békés Megyei Önkéntes Centrum)

 

  • október 08-09., Szeged, Klauzál tér

Talentum Alapítvány az Önkéntesség Támogatásáért (Csongrád Megyei Önkéntes Centrum)

 

  • október 15-16: Torzsás Napok, Hajdúhadház

Életfa Önkéntes Centrum (Hajdú-Bihar Megyei Önkéntes Centrum)

 

  • november 12-13.: Szent Márton újborfesztivál és libator, Szentendre

Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete (Pest Megyei Önkéntes Centrum)

 

„Önkéntesként a változásért”

 

További információk:

 

Farkas Emese

Önkéntes Központ Alapítvány

Mobil: 20/924-2623

E-mail: farkas.emese@onkentes.hu