A január 25-27-e között Brüsszelben tartott nyitóüléssel hivatalosan is elindult az ÖKA legújabb nemzetközi projektje, az Európai Unió Erasmus+ programja által finanszírozott, generációkat átfogó, határokon átnyúló Mentoring Across Borders (MAB) projekt.

 

A MAB projekt célja, hogy olyan Mentor Pontokat alakítson ki a kelet- és délkelet-európai országokban, ahol szenior szakmai tapasztalattal rendelkező szakembereket képeznek ki mentorokká, akik önkéntesként, 18-30 év közötti fiatalokat mentorálnak. Kifejezetten veszélyeztetett fiatalokra fókuszálva, a mentorok a fiatalok szakmai készségfejlődését segítik valamint a munkaerőpiacra kerülésüket támogatják.

 

A MAB projekt az Erasmus+ EvolYou program sikeres eredményeire épül, megerősítve annak legjobb gyakorlatait és átültetve innovációját páneurópai szintre. Az EvolYou 28 hónap alatt 90 tapasztalt szeniort mozgósított mentorként 6 országból, akik 187 hátrányos helyzetű fiatalnak segítettek a munkaerőpiacra vagy a szakképzési pályára lépni mentoraik segítségével és tapasztalatával.

 

A MAB projekt keretében Mentori Pontok létrehozásában 13 partnerszervezet vesz részt Belgiumból, Németországból, Olaszországból, Lengyelországból, Magyarországról, Bulgáriából, Albániából, Ciprusról, Bulgáriából és Görögországból. A MAB projektet a CESES, a Szenior Szakértői Szolgálatok Európai Konföderációja koordinálja, amelyek szakértői támogatást nyújtanak az országban és külföldön.

A következő partnerszervezetek vesznek részt a projektben az Önkéntes Központ Alapítvány mellett: 50plus Hellas Görögország, AGE Platform Europe Belgium, Auleda Local Economic Development Agency Vlore Albánia, Center of European Volunteering Belgium, Ciprus Third Age Observatory, Druzhestvo Znanie Bulgária, Senior Expert Services Németország, Seniores Italia Lazio, Stowarzyszenie Centrum Wolontariatu Lengyelország, Volontariato Torino Olaszország és Volontari Senior Professionali ODV, Olaszország.

 

A kétéves projekt három fő tevékenységre összpontosít: egy mentorálási módszertan kialakítása a kelet- és délkelet-európai országok igényei szerint, egy online platform kifejlesztése és megvalósítása a mentorok és a diákok határon átnyúló egymásra találásának elősegítésére, valamint ennek a párosítási eszköznek a tesztelése 120 regisztrált mentor és 120 diák bevonásával. A platformra azon 50 év felettiek regisztrációját várjuk, akik szeretnék ajánlani tudásukat és tapasztalatukat és szívesen mentorálnának fiatalokat. Várjuk továbbá olyan fiatalok jelentkezését, akiknek mentorálásra vagy coachingra van szükségük az érdeklődési területükön. A projekt során ismeretterjesztő workshopokat és figyelemfelkeltő kampányokat szervezünk. A projekt hatékonysága érdekében disszeminációs, minőségellenőrzési és kockázatkezelési tevékenységeket is végzünk.

 

A nyugat-, kelet- és dél-európai szervezetek összefogása kiváló lehetőséget biztosít a résztvevő szervezetek számára, hogy megosszák tapasztalataikat és legjobb gyakorlataikat egymással.

További részletek: hadrevy.borbala@cromo.hu