Vállalati Önkéntes Program a VOCH munkatársaival

Idén február- márciusban három csapat összefogásával befejeztük a Szellő utcai Általános Iskola tornatermének felújítását, aminek köszönhetően az iskola tanulói, tanárai és munkatársai megújult körülmények között ünnepelhették az intézmény fennállásának 40. évfordulóját. Két nagyobb létszámú csoport jóvoltából a tornaterem szürkés falait fehérre festettük, lecsiszoltuk és lefestettük a kopott bordásfalakat, továbbá fehérre festettük a rozsdás radiátorokat is. A tornateremben  a legnagyobb változtatás az volt, hogy a fekete fém ablakkereteket és kereszttartógerendát az iskola színeire, zöldre és sárgára festettük.

Emellett többen felújították a tornatermi radiátorok védőszerkezetét és megszépítették az emeleti folyosón található lambériákat.

A felújítási munkálatokon felül a közelgő ünnephez kapcsolódva az önkénteseknek alkalmuk  nyílt farsangi álarcokat és fánkot készíteni.

Élményekben gazdag és hasznos programot sikerült megvalósítani.