2012. július 6-án pénteken reggel izgalmas napra ébredtek Young & Rubicam Brands munkatársai. Ezen a napon ugyanis eddig ismeretlen kihívással kellett szembenézniük: értelmi fogyatékos, látássérült illetve vak értelmi fogyatékos felnőttekkel közösen újították fel a Harmónia Rehabilitációs Intézet padjait, kerítését, az épület korlátait és a fedett szaletliket, hogy a gondozottak használni tudják az intézmény parkját is.
Az 1953-ban alapított intézmény fenntartója hosszú éveken át a Nógrád Megyei Önkormányzat volt. 2012 januárja óta a Nógrád Megyei Intézményfenntartó Központ amely értelmi fogyatékosok, valamint látássérült illetve vak értelmi fogyatékosok ápolását-gondozását és rehabilitációját biztosítja Bercelen. Az intézet összesen 110 férőhelyet tud biztosítani 2 telephelyén.
Az önkéntes tevékenység nem idegen a reklámügynökségtől, hiszen már tavaly is példaértékű összefogással egy Tolna megyei óvoda udvarát csinosították ki az Önkéntes Központ Alapítvány szervezésében. Az idei azonban bevállalós projektnek indult. Valljuk meg, azért nem mindennapi, hogy egy nemzetközi reklámügynökség dolgozói középsúlyos és súlyos értelmi fogyatékosokkal találkoznak, sőt egész nap közösen dolgoznak a rekkenő hőségben.
Az intézmény lakói nem kevésbé izgatottan várták, hogy végre bizonyíthassák rátermettségüket. Az érkezés után a csapat egy része festeni indult a kerítéshez, sajnos ott nem volt árnyék, de a nap nem fogott ki az elszánt önkénteseken – mázolás közben röpke mártózás a kerti csap hideg, spiccelő vízében, s mentek is tovább festeni.
A padok lecsiszolásához, festéséhez kisebb tömeg verődött össze: az ügynökségi kollégák mellett sok gondozott is szívesen segédkezett itt is. Szorgos kezek csiszoltak és festettek, a padok kilazult csavarjait meghúzták, kijavították a hibákat.
Egy kisebb csoport a kerti hintaágyakat rozsdátlanította és festette át. Voltak, akik a szaletlik megújításán dolgoztak, újra lécezték a tetőket, náddal lefedték és átfestették az időjárás viszontagságai következtében elhasználódott ülőhelyeket.
A Young & Rubicam Brands munkatársainak hozzáállása a munkához és az intézmény lakóihoz példaértékű volt, türelemmel segítették és mégis határozottan irányították a fogyatékkal élő gondozottakat, ami bizony nem egyszerű. Volt olyan gondozott, aki alig látott mégis folyamatosan festeni akart, volt akit az ecset használatára is meg kellett tanítani, volt aki minden pillanatban epedve várta, hogy valamilyen feladatot kapjon. A cég ajándékba pólókat, és kézműves foglalkozásokhoz szükséges alapanyagokat is hozott a gondozottaknak, melyeket hatalmas mosollyal és sok-sok köszönömmel vettek át.
A tikkasztó hőség ellenére szarvaspörkölt készült az udvaron az önkénteseknek köszönetképpen, melyre csak a munka végeztével került sor. Reméljük, hogy ez az alkalom nemcsak élményekkel gazdagította a résztvevőket, hanem másokat is ösztönöz az önkéntességre.