A Sanofi önkéntesei a Kállói Általános Iskolában segítettek

Nem először járt a Sanofi cég a kis nógrádi településen, Kállón. Tavaly az alsó tagozat udvarát szépítették meg, ebben az évben pedig a felsősök épületébe és kertjébe vittek "egy kis színt". A 20 önkéntes legnagyobb munkája a folyosón és két tanteremben lévő összes beépített szekrény színessé varázsolása volt. A sötét folyosó kivilágosítása volt a kérése a kis iskola tanárainak, így lettek a szekrények barnából sárgák. Az önkéntesek egész nap dolgoztak a szekrényajtók és keretek festésén. Az egyik tanteremben közben narancs színűek lettek a tábla körüli tárolók ajtajai, egy másikban pedig világoszölddel vidították fel az osztálytermet. Egy lelkes kis csapat közben egész délelőtt azon dolgozott, hogy elkészüljön az önkéntesek és a nekik segítő - nagyon ügyes - helyi gyerekek ebédje: a bográcsban főtt paprikás krumpli. A mai önkéntes program másik fontos célja, hogy az eddig teljesen üresen álló udvarra készítsenek a Sanofi munkatársai néhány színes kerti bútort, amit a gyerekek tudnak használni a szünetekben. A raklapülőkék elkészítéséhez először alaposan lecsiszolták a raklapokat, majd jöhetett a színesre festés (ebben nagyon szívesen segítettek a gyerekek) és az összeszerelés. Az ülőkékhez tartozó kis asztalok pedig autógumiból készültek, melyek szintén vidám színeket kaptak. A Sanofi mukatársai nagy változást hoztak ezzel a felújítással a kállói iskola felső tagozatosainak életébe.

hét. ked. sze. csü. pén. szo. vas.
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 

Hírek

2018. december 05-én az Önkéntesség Nemzetközi Napján immáron a Jubileumi 10. alkalommal kerültek átadásra az Önkéntes Központ Alapítvány által alapított Önkéntességért Díjak. A jubileumi esemény helyszínén, a Hatszín Teátrumban különböző kategóriákban az ország legkiemelkedőbb önkéntes programjait és önkénteseit díjazták.

 

 

 

Mesterséges intelligencia, big data, felhőmegoldások – a fejlett technológia számos területen teheti hatékonyabbá egy karitatív szervezet munkáját. Az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) és a Morgan Stanley budapesti technológiai központjának szakemberei által indított program célja éppen az, hogy segítsen a civil, önkéntes szervezeteknek továbblépni a digitális evolúcióban. 

 

 

 

BEESE - ERASMUS + projektindító találkozó, Madrid

2018. október elején Madridban került megrendezésre a "Boosting Employability and Empowering Social Engagement through Pro Bono" (BEESE) című ERASMUS + projekt (szerződésszám: 2018-1-HU1-KA203-047732) projektindító találkozója, melyre 5 különböző országból (Bulgária, Franciaország, Magyarország, Portugália és Spanyolország) érkeztek pro bono közvetítő szervezetek, egyetemek és hallgatói tanácsadói egyesületek képviselői. A felsőoktatási Erasmus + Startégiai partnerségek kiíráson elnyert támogatásnak köszönhetően, az önkéntesség (különösen a diákok önkéntes programjainak) tervezése és működtetése kapcsán komoly tapasztalatokkal rendelkező partnerek fogtak össze a BEESE projekt megvalósítása érdekében.

 

Önkéntes Centrumok külső hivatkozásai