VOCH Vodafone Operációs Központ Magyarország Zrt munkatársai egy borongós csütörtöki reggelen a szekszárdi Waldorf Óvoda előtti parkolóban tolongtak 25-en.
Miért? Egyszerűen azért, mert elhatározták, hogy ők bizony, akármilyen is lesz az idő segíteni fognak ennek a hátrányos helyzetben lévő óvodának és az udvaron tesznek-, vesznek, szépítenek. Az Önkéntes Központ Alapítvány szervezésében előzetes egyeztetés és igényfelmérés alapján nekilátott a társaság a kerítés és a garázsajtó festésének, a vályogkemence és a harangtorony kicsinosításának. De még munkakezdés előtt az Óvoda vezetője, Bertáné Antoni Adrienn megható beszédben köszönte meg a lelkesedést és a segítségnyújtásra való késztetést a vállalat dolgozóinak. A gyerekek mindenkinek készítettek búzamaggal tömött apró zsákocskát, ami szimbolizálja a befektetett munka megtérülését is.
A borult idő ellenére vidáman folyt a munka, a gyerekek érdeklődve tudakolták, hogy miért is jöttek el segíteni nekik a bácsik nénik Budapestről, így több szinten valósult meg a tudatformálás. Az óvoda dolgozói és néhány elszánt szülő is beálltak a munkába és segítették a zökkenőmentes folyamatot. Ebédre az óvodások asztalánál és székénél került sor, a lelkes csapatot ez még külön örömmel töltöttel el. Szófogadók lévén suttogva beszélgettek ebéd közben, hiszen a mellettük lévő szobában folyt az ovisok altatása.
Ebéd után a hinta alatti terület mulcsozása is befejeződött, sőt még a biztonság kedvéért a hintaállványt is átmázolta a társaság, ha már ecset volt a kezükben. Addig nem tágított a csapat az Óvoda udvaráról, amíg be nem fejezték az összes rájuk bízott munkát!
Az Égiek is Velünk voltak ezen a napon, hiszen munkakezdés előtt jó nagy eső volt és miután letettük az utolsó szerszámot is újra nekiláttak az öntözésnek az égi csatornákból.
Köszönjük az együttműködést!