Mesefigurákkal és színesre festett gumiabroncsokból készített játékok készítésével tettékvidámabbá egy budapesti anyaotthont a VOCH munkatársai.
Húsvétot megelőzően önkéntes programot szerveztünk a VOCH munkatársainak egy budapesti anyaotthonban, ahol a délelőtt folyamán az otthon maradó édesanyákkal és gyerekkel közösen húsvéti dekorációkat készítettünk. A legnépszerűbb a fából készült hűtő mágnes készítése volt, de a nem szokványos színre festett húsvéti tojások is csaltak pár mosolyt a készítőik arcára. A kézműves foglalkozás mellett a folyosó falára előre rajzolt figurák kifestése volt a feladat. Az önkéntes napnak köszönhetően életre keltettük Micimackó, Maja, a méhecske (rá még szépségpötty is került) a Bogyó és Babóca és a mese jeleneteit. Erre a napra terveztük még a gumiabroncsokból készített kültéri játékok festését és telepítését, ami sajnos a mindenkit meglepő márciusi havazás miatt el kellett halasztanunk.
A még márciusra tervezett kültéri feladatokat, május végén sikerült pótolnunk, amikor az önkéntesek folytatták a mesefigurák színesre festését és elkezdték a gumiabroncsokból készített játékok telepítését. A hét lelkes önkéntesnek először portalanítani kellett az adományba kapott gumiabroncsokat, melyeket utána akril festékkel kellett színesre festeniük. Az önkéntesek legnagyobb örömére a fogadó intézmény szabad kezet adott a színek és a gumiabroncsokra festett minták kiválasztásában. A gumiabroncsok egy részéből földbe süllyesztett katicabogár és hernyó játék készült, másik részéből pedig különféle virágtartó. A szorgos önkénteseknek segített egy a közmunkából hazatérő édesapa (2013 januárjától az anyaotthon teljes családokat is be tud fogadni) a tereprendezésben, sőt vállalta is a virágok gondozását is.