Vállalati Önkéntes Program az Allianz Hungária munkatársaival

péntek, 2013, május 24

2013. május 24-én az Allianz Hungária munkatársaival a budapesti Hűvösvölgyi Gyermekotthonban önkénteskedtünk.

A gyermekotthon és az Allianz Hungária vezetőjének köszöntője után a több mint negyven lelkes önkéntest 5 csoportba osztottuk be. A nap során az Allianz Hungária munkatársai vidám narancssárgára festették a sokat használt díszterem falát, sőt lecsiszolták és lazúrral újrafestették a 30 éves lambériáját is. Emellett természetesen az óriási kerttel rendelkező gyermekotthonban akadtak kültéri munkák is, melyet a tettrekész önkéntesek örömmel végeztek el. Az Allianz Hungária munkatársai többek között virágzó sziklakertet alakítottak ki a helyiek által romkertnek hívott területen, ahová használt raklapból padot és asztalt is készítettek. Emellett lefestették a külön álló lakásotthon előtti korlátot, felújították a kopott pingpongasztalt, rendet raktak és a felesleg dolgokat kipakolták a sufniból, színesre festett gumiabroncsokból pedig virágtartókat varázsoltak.

Adj egy pacsit!- Schneider -Electric önkéntes nap

péntek, 2013, május 24

Köszöntjük partnereink közt a Schneider Electricet !

2013. május 24-én az ÖKA által szervezett programon 90 munkatársukkal kipróbálhatták milyen nagyszerű érzés önkéntesnek lenni. :)

A Bólyai utcai kórházat szépítették kívül-belül az ott dolgozók és a kis betegek legnagyobb örömére :)

Köszönjük, hogy minket választottatok az Önkéntes Programotok megszervezésére :)

Önként teszem! Coca-cola munkatársak Kismaroson

péntek, 2013, május 10

Ismét eljött a tavasz és ismét útrakeltek a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. munktársai, hogy önkéntesen segítsenek megszépíteni egy intézmény. Az idei választásuk a Pest megyei Gyermek és Ifjúsági Alapítvány Kismaroson lévő táborára esett. 

Vállalati Önkéntes Programok- HBLF Adásnap 2013

hétfő, 2013, május 6 - vasárnap, 2013, május 12

A Hungarian Business Leaders Forum immár harmadik alkalommal hirdette meg az Adásnapot, melyhez idén 2013. május 6. és 12. között Magyarországon 21 vállalat 770 önkénteskedni vágyó munkatársával csatlakozott.

Vállalati Önkéntes Program a VOCH munkatársaival

szerda, 2013, március 27 - csütörtök, 2013, május 23

Mesefigurákkal és színesre festett gumiabroncsokból készített játékok készítésével tettékvidámabbá egy budapesti anyaotthont a VOCH munkatársai. 

hét. ked. sze. csü. pén. szo. vas.
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 

Hírek

 

 2024. május 31- június 02. között zajlik a kézilabda #EHFFINAL4WOMEN, ez alkalomból JÓTÉKONYCÉLÚ AUKCIÓRA hirdetjük az ötszörös BL győztes Győri Audi ETO KC Női Kézilabda csapat tagjai által aláírt mezt

  • Magyar Bajnokcsapat 17 alkalommal
  • Magyar Kupagyőztes 15 alkalommal
  • Magyar Szuperkupa-győztes 2 alkalommal
  • Bajnokok ligája győztes 5 alkalommal

Licit tárgya: Győri Audi ETO KC Női Kézilabda csapat tagjai által aláírt mez

Szurkoljatok élőben a #mvmdome-ban vagy otthonról a Sport TV-n és szerezzétek meg a dedikált Győri Audi ETO KC Női Kézilabda csapat mezét

 

 Magyarországon több, mint kilencszázezer idős ember él egyedül, magányosan, amelynek számtalan negatív hatása van a mentális és fizikai állapotukra nézve.

Az Önkéntes Központ Alapítvány közhasznú ügyein (a Szenior Önkéntes Program és az Idősek Barátai Program) keresztül segít az időskori elmagányosodás megelőzésében.

Célunk az időskori jóllét fenntartása.

Az aukcióból befolyt összeg hozzájárul az Alapítvány számára egy 9 személyes kisbusz vásárlásához, hogy minél több magányos idős ember részt vehessen az általunk szervezett programokon, kimozdulhasson a négy fal közül és újra társaságban élvezhesse a mindennapokat.

A mez kikiáltási ára: 25.000 Ft

 

Licitlépcső: 5.000 Ft vagy ennek többszöröse

Aukció vége: 2024.06.04. 20:00 óra

 

Legyél te is segítő kéz(is) az idősek számára!

 

!! Licitálni az esemény eredeti linkjén https://www.facebook.com/events/1339159254139953 a rögzített bejegyzés alatti kommentben

vagy emailben lehet: onkentes@onkentes.hu !!!!

(Az emailben érkezett liciteket az Önkéntes Központ Alapítvány nevében tüntetjük fel.)

 

Egyéb tudnivalók:

• Az aukción bárki jogosult részt venni (továbbiakban: „Résztvevő”). Az aukción a Résztvevők a licitálással, mint ráutaló magatartással kifejezik, hogy az adatvédelmi szabályzatot megismerték, valamint a jelen aukciós szabályzatot magukra nézve kötelezőnek elfogadják.

• A licit egy Résztvevő által az aukció során egy adott tételre elküldött ajánlat. Licitálni az aukció időtartama alatt és az esetleges hosszabbítások ideje alatt van lehetőség.

• A megtett licitértékek kötelező érvényűek a Résztvevők számára, azok visszavonására a licit megtétele után nincs mód.

• A feltüntetett kikiáltási ár (kezdeti minimum ár) alatt tett licit nem érvényes

• A tétel tulajdonjogát leütéssel az a Résztvevő szerzi meg, aki a legnagyobb licitet teszi

HAJRÁ GYŐR! HAJRÁ LICITÁLÓK!

 

Szervező: Önkéntes Központ Alapítvány

2024. március 07-én szerdán megtartottuk az ÖKA Erasmus+ projektje, az APTE (Új utak a munkakeresésben) záróeseményét az Európa Pontban.

Az eseményen bemutattuk a két éves munka (2022-2024) eredményeit, a munkakeresőket segítő innovatív eszközöket és megbeszéltük az ez idő alatt lebonyolított 3 magyarországi pilot program tanulságait.

A nemzetközi csapattal kidolgozott módszertan megosztásának egyik fontos célja, hogy a hazai szervezetek, HR szakemberek átvehessenek belőle olyan elemeket vagy akár a képzés struktúráját, melyeket ők is használni tudnak a mindennapi munkájuk során az álláskeresés folyamatában.

Az előadás után közösen beszélgettünk a konkrét tapasztalatokról. Az eseményen a munkaügyi területen dolgozó szakemberek is megosztották a munkájuk során felmerülő nehézségeket, sikereket és programjaikat valamint a pilot programokon résztvevő álláskeresők, pályaváltók, pályakezdők közül is többen a saját tapasztalataik megosztásával járultak hozzá az esemény sikeréhez.

Kellemes hangulatban sokat tanultunk egymástól és nagyon érdekes beszélgetésekben volt részünk.

A projekt eredményeit az https://apteprobono.eu/ honlapon lehet követni.

 

Köszönjük mindenkinek a részvételt, bízunk benne, hogy minden résztvevő számára tudtunk értékes információkkal szolgálni! 

 

Az előadás az Önkéntes Központ alapítvány Youtube csatornáján megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=sOf8_M0vbcg

Önkéntes Centrumok külső hivatkozásai