A Linum Alapítvány a négy visegrádi ország néhány egyetemének, civilszervezetének összefogásával – az IVF támogatásának köszönhetően – egy multimédiás kiadványt készített, amelynek bemutatására Visegrádon került sor 2011. június 17-én.

 

Néhány gondolat a Visegrádi Együttműködésről, illetve a Nemzetközi Visegrádi Alapról (IVF)

 

„Közös ügyből védjeggyé vált a visegrádi együttműködés”Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, HU

 

„Szerintem a Visegrádi Négyekkel ma nem túl sokan foglalkoznak a fiatalok körében, nem na-gyon tudnak róla. Legalábbis középiskolában nálunk, amikor még anno ezt tanultuk, akkor gyakorlatilag a Visegrádi Négyeket letudtuk 10 percben. Gyakorlatilag semmit nem tudunk egymás kultúrájáról, arról se, hogy a másikkal valami szorosabb kapcsolatban vagyunk.”Paczolt Gábor diák, a PPKE Angol Intézetének hallgatója, HU

 

„A Visegrádi Alapítványnak meg kell találnia annak a módját, hogy megismertesse tevékenységét a nagyközönséggel, szerintem a MEGSZÁLLOTTAK című projektben készült (videó)interjúk a legalkalmasabbak erre….úgy gondolom, hogy a Visegrádi Alapítványnak nem csak a kulturális események támogatását kell megcéloznia, hanem, hogy összehozza a régióban élő embereket."Dr. Wladyslaw WitaliszState Higher Vocational School in Krosno, PL

 

Sikertörténet.

Szomolányi Attila

Linum Alapítvány

 

MEGSZÁLLOTTAK – Egy V4-es kiadvány története

 

A Linum Alapítvány a négy visegrádi ország néhány egyetemének, civilszervezetének összefogásával – az IVF támogatásának köszönhetően – egy multimédiás kiadványt készített, amelynek bemutatására Visegrádon került sor 2011. június 17-én.

 

A kiadvány első részében a Visegrádi Együttműködés történetét mutatjuk be röviden, illetve az IVF igazgatója, politikusok, szakemberek mondják el véleményüket ennek jelentőségéről. A kiadvány második része közel 30 videóinterjút tartalmaz. Civilszervezetek, kiválasztott projektek vezetőit kérdezünk munkájukról, akik az IVF tá¬mogatásának köszönhetően valósították meg álmaikat, elképzeléseiket. Elkötelezettségük, lelkesedésük miatt nevezzük őket Megszállottaknak. A harmadik részben a kiadvány elkészítésében résztvevő IVF-es szakember beszél munkájáról, valamint a ki-adványt készítő cseh, lengyel, magyar és szlovák diákok mutatkoznak be. A kiadvány interjúit megtekinthetik a YouTube-on: OBSESSED-aV4Publication kifejezés segíti a keresést.

 

A MEGSZÁLLOTTAK bemutatásán túl, fel kívánjuk hívni a közvélemény figyelmét a Visegrádi Együttműködés fontosságára, jelentőségére. Hiszen az egyéni példákon túl fontosak azok a Visegrádi csoporthoz tartozó or¬szágok közösségei, civilszervezetei, amelyek a különböző projektek szereplői, és végrehajtói. Ők azok, akik együttműködésükkel bizonyítják, hogy térségünk, Közép-Európa népei – a hétköznapok politika játszmáitól függetlenül – eredményesen tudnak együtt dolgozni térségünk, Európa jövőjéért.

 

Büszkék vagyunk arra, hogy a Linum, és a magyar diákok főszerepet játszottak a projekt megvalósításában. Hangsúlyozni szeretnénk azonban, hogy cseh, lengyel és szlovák partnereink lelkesedése, professzionalizmusa nélkül nem tudtuk volna létrehozni a kiadványt. A projekt vezetőjeként, a Linum Alapítvány kuratóriuma nevében szeretnék ismételten köszönetet mondani azoknak, akik hozzájárultak a projekt sikeréhez.

 

A visegrádi bemutatót követően eleget tettünk Dr. Wladyslaw Witalisz (State Higher Vocational School in Kros¬no, Lengyelország) meghívásának, és a július végén rendezett Erasmus program keretében egy rövid bemutatót tartottunk Krosnoban. Gerevich Ágnes (PPKE Kommunikáció és Média Intézetének diákja) Kovács Tamás (Angol Intézet diákja) közreműködésével egy rövid összefoglalót készített az útról.

 

Úton a MEGSZÁLLOTTAK  /  OBSESSED – En route

 

A visegrádi bemutatót követően döntöttünk partnereinkkel, és támogatóinkkal együtt, hogy tovább folytatjuk a projektet. Ezért pályázatot adtunk be az IVF-hez OBSESSED – En route címmel. (Néhány nappal ezelőtt értesültünk arról, hogy ismét elnyertük az IVF támogatását.)

 

Azt tervezzük, hogy a második szakaszban bemutatókat tartunk a kiadvány készítőivel, és partnereinkkel, valamint a Megszállottakkal együtt a V4-es országokban, és azokon kívül is. Magunk módján így szeretnénk hozzájárulni a visegrádi eszme megismertetéséhez, továbbterjesztéséhez.

 

Ezeken a bemutatókon szeretnénk megszólaltatni néhányat a Megszállottak közül, a témával foglalkozó szakembereket, és közéleti személyiségeket is. Megkérjük ifjú barátainkat, az interjúk készítőit, hogy beszélje¬nek a projektről, találkozásaikról a Megszállottakkal. Ezenkívül ifjú muzsikusokat, művészeket hívunk meg a V4-es országokból, hogy így tegyük teljessé, színesebbé ezeket a találkozásokat.

 

Reméljük, hogy ezekre a bemutatókra az érdekelteken túl sokan lesznek kíváncsiak olyanok, akik már jól is-merik a Visegrádi Alap tevékenységét, illetve olyanok is, akiket ezen rendezvények során ismertetünk meg a Visegrádi együttműködéssel, ennek fontosságával, és így válnak ők is lelkes támogatóivá, jobb esetben kezdeményezőivé újabb V4-es projekteknek.

SzA.

 

A projektről bővebben:

www.linumfoundation.eu/?q=uton-a-megszallottak