Az Önkéntes Központ Alapítvány 2009-ben hívta életre az Önkéntességért Díjat. Az alapvető cél a díjak odaítélésével, hogy sokak számára vonzóvá tegye az önkéntes tevékenységet, a nyertesek bemutatásával pedig az önkéntesség társadalmi megítélését kedvező irányba mozdítsa el. Az idei év az Önkéntesség Magyarországi Éve 2021. (ÖMÉ), mely során országszerte nagyon sok új önkéntes program valósul meg. A programok megvalósulását segítik az Önkéntesség Hetei is. Jelen pályázati kiírásunkkal bíztatunk mindenkit, hogy az ÖMÉ2021 keretében megvalósított önkéntes programokkal is pályázzon. Tekintettel az Önkéntesség Magyarországi Évére idén az Az Év Közösségi Kezdeményezése díjazottja mellett Az Év Önkéntes programja díjat elnyerő szervezet is pénzjutalomban részesül.