Az ÖKA hálával tartozik az Annumerus Consulting Kft-nek a 2014-es könyvvizsgálat önkéntes megvalósítása kapcsán. Profi, korrekt partnerrrel találkoztunk, akinek itt mondunk köszönetet.
Az Önkéntes Központ Alapítvány évek óta fontosnak tartja, hogy könyvvizsgáló által ellenőrzött beszámolót tudjon megjelentetni, a törvényi kereteknek megfelelően. Sajnos anyagi helyzetünk nem tette lehetővé, hogy 2013-ban a megszokott módon éljünk ezzel a lehetőséggel, ezért 2014-ben felhívást tettünk közzé a Magyar Könyvvizsgálói Kamara honlapján, melyben „önkéntes könyvvizsgálót” kerestünk. Több jelentkező közül választottuk ki az Annumerus Consulting Kft-t.
A tapasztalataink kiválóak voltak, így e hír közreadásával szeretnénk meghálálni Szántó János úr áldozatos munkáját. Minden cég és civil szervezet számára csak ajánlani tudjuk, pontos, alapos és megbízható partnernek ismertük meg. Hálásak vagyunk neki, hogy 2014-ben újra könyvvizsgáló által is ellenjegyzett beszámolót tudtunk közreadni.
Aki megbízható könyvvizsgáló partnert keres, az alábbi elérhetőségeken érheti el:
Szántó János
közgazdász, kamarai tag hites könyvvizsgáló
igazságügyi adó-, járulék- és könyvszakértő
minősített pályázatíró, pályázati szakértő
ANNUMERUS Consulting Kft.
2335 Taksony, Mária u. 5.
Tel/fax: +36-24-487-580
Mobil: +36-20-915-55-75
E-mail: info@annumerus.hu; annumerus@annumerus.hu