A képre kattintva további képek tekinthetőek meg!
A kőbányai Zrínyi Miklós Gimnázium diákjai és pedagógusai régóta álmodoztak róla, hogy a kihasználatlan udvaruk olyan új funciókkal bővülhet, ahová szívesen jár tanár, diák egyaránt.
A tervek egy önkéntes kertépítő jóvoltából a nyáron megszülettek, már csak a megvalósítás váratott magára. és akkor jött egy nagyon elkötelezett nagyon szorgalmas csapat a Robert Bosch Kft-től, akik egy nap alatt csodát műveltek a kerttel.
- így lettek új kanadai padok, melyekhez egy egész osztály oda tud ülni egy-egy kültéri óra keretében
- magaságyások készültek, melyek növényei mind a méheknek, mind a lepkéknek, pillangóknak örömet jelent majd, a diákok pedig így is figyelhetik a természetet
- az olvasószoba elé pihenő olvasóterasz készült
- elkezdődött a strandröplabda pálya kivitelezése
- az egyik kisfához készült egy körpad, ami a pihenést és beszélgetést szolgálja
A nap igazi csapatépítés volt a résztvevők számára, hisz sokan most találkoztak először személyesen.